Időpont: 2023. szeptember 27.
Utazás: autóbusszal
Találkozás: 6.45 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)
Indulás: 7.00 órakor
Program
Mai napunkat Celldömölkön kezdjük. A Kemenes Vulkán Park az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását rejti. A feltűnő dizájnnal rendelkező épületben, majdnem 1000 négyzetméteren kerül bemutatásra a Föld vulkánossága általánosságban, a Kárpát-medence és Magyarország tűzhányói, majd végül helyi nevezetességünk, az öt és fél millió éves bazaltvulkán, a Ság hegy. A kiállítás interaktív és hagyományos módon mutatja be a vulkánok világát. Egy tárlatvezetés keretében járjuk végig a tárlatot, mely minden korosztály számára érdekességeket rejt. Következő megállónk a sitkei kápolna, mely megjelenésében is egyedi, de leginkább a civil összefogás szép példájaként vált ismertté. Az ikervári vízerőmű Magyarország első vízerőműve, mely napjainkban is üzemel. Az épület és kapcsolódó berendezések ipartörténeti emlékhelynek minősülnek, amivel mi is megismerkedünk egy látogatás keretében. Vasváron a Helytörténeti Gyűjteményt és a Domonkos Rendtörténeti Gyűjteményt nézzük meg, melyek a Magyarországon legrégebbi, ma is álló, domonkos kolostorépületében kaptak helyet. Egy városnéző séta során megnézzük a híres vasbári béke házát is, ahol ma képzőművészeti kiállításban gyönyörködhetünk. Várható visszaérkezés Budapestre 21 óra körül.
Belépők: kb. 5000 Ft
Részvételi díj: 19.990,- Ft/fő
Akciós ár: 15.990,- Ft/fő
Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő
Program változtatás jogát fenntartjuk!