Indulás: | 2023-11-16-tól 2023-11-19-ig |
Időtartam: | 3 éj |
Ár: | 151000.00 Ft/fő GARANTÁLT INDULÁS |
Ajánlatkérés |
A program tervezett útvonala:
1. nap: Budapest – Málta (repülővel)
Elutazás Budapestről menetrend szerinti repülőjárattal Máltára, majd autóbusszal a Kék Barlanghoz indulunk, mely gyönyörű ragyogásával köszönt bennünket. Marsaxlokk halászfalu kikötőjének sárga-piros-kék kishajói igazi emblematikus képsorokra késztetnek bennünket! Szálláshelyünkre érkezünk, ahol 3 éjszakát töltünk el.
2. nap: Pihenés Máltán vagy Gozo és Comino hajóval!
Reggeli után pihenhetünk, élvezve az őszi napsütést, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: hajóval Gozóra indulunk. A Szent Pál-sziget irányába északra utazunk, majd kompunkkal elhaladunk a szépséges Kék Lagúna mellett. Gozóhoz közeledve kirajzolódnak a sziget domborulatai. Első állomásunk Dwejra védett öble és a képeslapokról jól ismert „kék ablak” egykori helyszíne (2017 márciusban összedőlt), mely bennünket is fotóra csábít. Viktóriába, a sziget fővárosába érkezünk, ahol rögtön a Citadellához (erőd) és a katedrálishoz (kívülről) lépcsőzünk, ahol gyönyörű panoráma tárul elénk. Szabadidő a városban (ebédidőben megkóstolhatjuk a paradicsomos bruschettát és a kecskesajttal töltött raviolit), majd a Ġgantija megalitikus templom együttesnél (UNESCO Világörökség) elcsodálkozunk mítoszán, miszerint egy óriás istennő alkotta a több mint 5500 éves, ősi templomokat egyetlen éjszaka alatt... Utolsó állomásunkon a Kalypso barlangnál merengünk a messzeségbe Odüsszeusz kalandjain merengve, majd visszahajózunk Máltára.
3. nap: Pihenés Máltán vagy egész napos kirándulás a szigeten!
Egész nap ismerkedhet Máltával, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: egy egész napos kirándulás. Első állomásunk a csodaszép San Anton kertek: az elnöki rezidencia mellett épített kertben a gyönyörűen gondozott növények, szökőkutak, tavak, sőt papagájok, hattyúk és teknősök várnak. Később Mosta Dómjának gigantikus méretű kupoláját látogatjuk meg, mely a harmadik legnagyobb a világon! Az üveg és ezüst kézművesség falujában, Mdina csendes városában tett sétánk során érezzük a történelmi zarándokhely múltját és jelenét, a középkori hangulatú szűk utcák hangulatát élvezzük. Szabadidőben egy igazi máltai ebédet fogyaszthatunk (hal- vagy nyúlételek formájában). A városfalról kitekintve intünk búcsút, majd a Dingli sziklákhoz vezet utunk, ahol csodálatos panorámában gyönyörködünk: a lábunk alatt meredek sziklafal és a tenger, a távolban pedig a Magdolna-kápolna és a lakatlan Filfla-sziget… Valletta óvárosába, a Felső Barakka tér kertjéhez érkezünk. Az árkádokból felejthetetlen képeket készítünk a szemközti Három Város panorámájáról és a Grand Harbourról. Megtekintjük a Szent János társkatedrálist, majd fakultatív lehetőséget kínálunk az estére: jöjjön velünk egy finom gasztronómiai élvezetekkel fűszerezett borkóstolós vacsorára Valletta óvárosában.
4. nap: Búcsú hajózás a Grand Harbourban. Málta – Budapest (repülővel)
Reggeli után a Marsamxett Harbour és Valletta által határolt öbölbe érkezünk. Fakultatív ajánlatunk: hajóról búcsúzunk Máltától, ringatózva tekintünk fel a Felső Barakka tér magasságaiba, be-betekintünk a Három Város által határolt tengeröblökbe, láthatjuk Málta múltját, jelenét és jövőjét. Aki nem vesz részt a fakultatív hajózáson, szabadidejét egyénileg tervezheti Sliemában. Transzfer a repülőtérre, és hazautazás Budapestre.
2023. 11.16.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
(Kis csoportos létszám felár: 11.000 Ft / 29 EUR/fő*)
2x vacsora felár: 16.500 Ft / 43 EUR
3x vacsora felár: 24.500 Ft / 64 EUR
Utasbiztosítás (Classic): 2.800 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 3.640 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 4.600 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Utazás: repülővel
Elhelyezés: 3 éjsz. szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobákban
Ellátás: 3x reggeli
Belépők tájékoztató árai: 30 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 7 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 25 fő
Az előzetesen meghírdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*15-24 fő esetén: 11.000 Ft / 29 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a repülőtéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást repülővel, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 1 db kisméretű (40*25*20 cm), repülőgép fedélzetére felvihető kézipoggyászt
- 1, 2 vagy 3 ágyas szoba esetén fejenként 1 db max. 10 kg-os feladható poggyászt
- program szerint 3 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- program szerint 3x reggeli
- alap program szerinti programokat és városnézéseket
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig
- fakultatív vacsorát 2 vagy 3 alkalommal (igény szerint)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!